RádióEger MultiChannel   Csatorna indítása: PLAY gomb   Zenelista: Multimédia fül
 
 
 

Vissza a hírekhez


    
    LOKÁL - Ökumenikus segítség

Az egyik legrangosabb civil szervezet és az egri önkormányzat összefogásával májusban megnyílik az Ökumenikus Segélyszervezet egri központja, amely Heves megyében az első – jelentette be sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője. Az eseményt Lévai Anikó, a szervezet tagja, Orbán Viktor miniszterelnök felesége is megtisztelte jelenlétével.

Nyitrai Zsolt elmondta: remek példa a civil szervezet és az önkormányzatok együttműködésére az egri központ létrehozása, amihez Eger városa a közgyűlés döntése alapján 17 millió forintot biztosított.

Hozzátette: az együttműködés eredményeképpen egy szociális fejlesztőközpont épülhet fel Egerben, amely a város egyik fontos közösségi tere is lesz.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója köszöntőjében azt hangsúlyozta, nagyon örül annak, hogy most végre Egerbe is eljutottak. Fontos, hogy jó érzéssel lépjenek be a leendő központba, ugyanakkor a hangsúly a tartalmi munkán van: a személyes beszélgetések, foglalkozások kiváló szakemberek közreműködésével folynak majd.

Lévai Anikó, a szervezet tagja arról beszélt, hogy már régóta szeretnének Heves megyébe, illetve Egerbe is eljutni. A kapcsolatfelvétel után kiváló együttműködés valósult meg a szervezet és Eger városa között, így sikerült megállapodni az új központ létrehozásában, kialakításában.

– Szeretném azt is hangsúlyozni, hogy számítunk az itteni önkéntesek jelentkezésére és munkájára, hiszen velük együtt lehetünk igazán sikeresek. Az egri egyetemen tanuló hallgatók, miután végeznek, az ország különböző részein dolgozhatnak, sokan kisebb falvakba kerülnek, ahol biztosan elkél a segítség, és az oktatás során találkoznak olyan helyzetekkel, amelyek megoldásában éppen az önkéntes munka tapasztalatait tudják hasznosítani – mondta Lévai Anikó.

 

 
  03:17   ALAN WALKER
Alone
  03:19   BEATHOVEN
Rock & Beat
  03:22   KYLIE MINOGUE
On A Night Like This
  03:25   CHILDREN OF DISTANCE
Tegnap Lattalak
  03:29   EASTON CORBIN
Are You With Me (Radio Mix)
  03:33   EMBEREK
Tabortuz
  03:38   KID ROCK
All Summer Long

Letoltes a Google Play oldalrol



MTI Hírfelhasználó


 




 

 

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu
A weboldal tulajdonosa a Starbox Média Kft. (3300 Eger, Trinitárius út 1.)